Interjú Jaff Rajival

Forrás: Aikido Magazin 1998. szeptember - 4. szám (I. évfolyam)

Júniusban a MASZ tiszafüredi edzőtáborát - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - Toshiro Suga 6. danos és Jaff Raji 5. danos mesterek tartották. Hagyománnyá vált, hogy a tábor hete alatt a jelenlévő klubok esténként megvendégelik a mestereket, miközben elbeszélgetnek az Aikido-ról és az őket érdeklő kérdésekről. Raji sensei-t egyik este a Makó Ferenc (2. dan) vezette BME Aikido Klub faggatta - ebből született az alábbi, kötetlen hangvételű riport.

Aikido Magazin: Az edzéseken nagyon sok egyszerű, de annál világosabb példát mutat, amelyekkel a természetes mozgást tanítja. Honnan veszi ezeket?

Jaff Raji: Néha az emberek nem értik, mi az, hogy természetes mozgás. Nekem azt jelenti, hogy csak a csontok dolgoznak jelentős izommunka nélkül. Az izmok erejére ilyenkor nincs szükségünk. Az edzések elején a bemelegítéskor arra törekszünk, hogy ellazuljunk, izmaink a helyükre kerüljenek, és ne gátolják a csontok mozgását. Így lesz természetes a mozgás. Ha mindez megvan, utána jön a súlypont.

AM: Ez egyben a ki fejlesztését is elősegíti?

J.R: Igen, miért ne. De nem tudom pontosan, mit értetek ki alatt. A ki azután következik, amikor már helyesen tudunk mozogni. A természetes mozgás és a ki áramlása elválaszthatatlanok. De ez már a gyakorlás egy másik szintje. Az erő kezdete az, amikor lazák, de erősek vagyunk, egész testünket érezzük: a csontokat, az izmokat, a légzést - és közben mozgunk. Ekkor érezni lehet, amint az energia áramlik bennünk. Olyan ez, mint az autó: ha nyomjuk a gázt, a kocsi megy. De amikor megy, az egész autó egyben mozdul - a hátulja nem marad egy helyben, miközben az eleje már mozog.

AM: Hogyan érdemes ezt a tapasztalatot átadni a kezdőknek?

J.R: Vigyáznunk kell arra, hogy ne rutinból gyakoroljunk. Ha ez bekövetkezik, nagyon nehéz lesz motiválni a kezdőket. Ez a ti feladatotok, instruktoroké, hogy megőrizzétek az ösztönző erőtöket. Ha ti leálltok és nem fejlődtök miközben egyre többen jönnek edzeni, az emberek el fognak menni. Nagyon veszélyes a megtorpanás, mert ez teljesen tönkreteheti az Utat. Aki megáll egy bizonyos szinten, az torzítani fogja az Utat - jönnek a hibák, felesleges dolgok, mint a hatalmi problémák, túlzott adminisztráció, stb.

AM: Sok karateka jön hozzánk Aikido edzésre, mert úgy érzik, hogy a karate megállt valahol...

J.R: Igen, erről beszélek. Ez az ember rossz természete: megy, megy, megy és egyszer csak megáll. Vannak, akik felemelkednek, és mennek tovább, de sajnos sokak nem ezt teszik. Ez nem jó így. Minden nap figyelnünk kell erre. Emlékeznünk kell arra, hogy amikor mi voltunk kezdők, mi inspirált, hogy aikidózzunk. Ha nem tudjuk ugyanezt az érzést saját tanítványainknak átadni, akkor baj van. Nekünk magunknak is állandóan egyre jobbakká kell válnunk.

AM: Edzés előtt mennyire készül fel, hogy mit fog tanítani?

J.R: Amikor találunk egy utat, akkor minden nap azon járunk, ha az valóban fontos nekünk - ezért nincs mire rákészülnöm. Edzéseken ki kell javítani az embereket, de nem kell előre eltervezni, hogy mit fogsz kijavítani. A tatamin látni fogod, hogy az embereknek mire van szükségük. Azt kell adni, attól válik az edzés élővé.

AM: Edzésen említette, hogy az első lépés a technikai szint, a második az érzelmi. És mi a harmadik?

J.R: A harmadik szint az értelem szintje. Mielőtt csinálunk valamit, végig kell gondolnunk, elemeznünk kell azt. Amikor összekapcsolódik az értelem, az érzelem és a test, az emberi fejlődés egy új szintjére érkezünk. Az, hogy beszélgetünk az Aikido-ról, szintén egy intellektuális út. De nem beszélhetnénk róla akkor, ha nem gyakorolnánk az edzéseken. Emiatt értjük most meg egymást. A beszéd önmagában kevés, be kell, hogy építsük a mindennapi életünkbe, a mindennapi gyakorlásba. Ha valaki a TV-ben látna minket, amint az Aikido-ról beszélgetünk, volna valamilyen elképzelése az egészről. Ez azonban érzelmi jellegű: tetszik vagy nem tetszik - az Aikido-ról valójában nem tudna meg semmit. Teljes képet csak akkor kaphatunk, akkor érthetjük meg az Aikido-t, ha edzünk és közben tudjuk, hogy mit csinálunk és át is érezzük azt.

AM: A japán instruktorok nem beszélnek és nem is magyaráznak sokat se edzés alatt, se azután. Mit gondol erről?

J.R: Szerintem a magyarázat fontos, de nem azoknak, akik nem gyakorolnak. Ha nem edzünk, nincs miről beszélnünk. Ha viszont keményen edzünk és próbálunk fejlődni, szükségünk van a beszélgetésre. Ez az arány azonban 10% magyarázat és 90% gyakorlás, és nem fordítva. Ahhoz, hogy megértsünk valamit, gyakorlásra és tapasztalatokra van szükségünk. Ha azt mondja valaki, hogy Budapest több mint 150 km-re van innen, akkor azt könnyen el tudjuk képzelni. Ez viszont nem ugyanaz a tudás, mintha végig is gyalogolnánk ezt a távot. A fizikai tapasztalat megmutatná, valójában milyen hossszú is az, és érzelmi tapasztalatokat is szereznénk közben. Többek között emiatt nem lehet megtanulni az Aikido-t videóról. Ha nem gyakorlunk, nem is fogjuk megérteni a lényegét.

AM: Ön miben látja az Aikido lényegét?

J.R: Az Aikido lényege a kapcsolatteremtés: az emberekkel, az emberi léttel, egymással.

AM: Másik oldalról az Aikido harcművészet. A harc tanítása viszont az Ön felelőssége, nem?

J.R: Az én felelősségem csak az, hogy mi történik a dojo-n belül. Ha valaki direkt fájdalmat okoz másoknak vagy aggresszívan viselkedik, azt azonnal le kell állítani. Viszont nem lehet a tanítványok minden egyes lépését figyelni. Egy instruktor nem tehet mást, mint hogy személyes példát mutat - ezzel tanít. Az edzés alatt van lehetőségünk arra, hogy irányítsuk az embereket, kint az életben már nincs. Nem vagyunk sem az apjuk, sem az anyjuk, sem a testőrük.

AM: És mi van akkor, ha valaki arra akarja használni az Aikido-ban szerzett tudását, hogy másokat bántson?

J.R: Ha valaki eleve rossz, amikor a dojo-ba jön, nem küldhetjük el. Meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy jobbá váljon. El kell fogadnunk olyannak, amilyen, viszont törekednünk kell arra, hogy megváltozzon. Meg kell mutatni neki a másik utat, ami most történetesen az Aikido. Ha megérti, hogy mi az Aikido lényege, fel fogja ismerni, hogy közel sem olyan jó amit csinál - nem ezt tanulja az edzéseken. Ettől valószínüleg lassan át fog alakulni. Az Aikido harmónia nem pedig harc másokkal. De nem ítélhetjük meg előre, hogy egy ember érdemes-e arra, hogy tanítsuk vagy sem. Nincs egyértelmű szűrő arra vonatkozólag, hogy ki felel meg és ki esik ki a rostán. Az instruktoroknak tanítaniuk kell legjobb tudásuk szerint. Bárki bejöhet egy Aikido dojo-ba, ha valóban tanulni akar. Azonban nem lehet senkitől sem elvárni, hogy egyből azt tegye, amit az instruktor akar. Csak annyit tud tenni, amennyire képes.

AM:Hogyan lehet megállítani az edzések alatti folyamatos gondolkodást?

J.R: Amikor elkezdünk tanulni valamit, természetes, hogy gondolkozunk. Ugyanez van akkor is, amikor zenét vagy harcművészetet vagy valami más művészetet tanulunk. Az alapok elsajátításához használnunk kell az elménket. Emiatt mozgunk lassan. Ha az elme a mozgásra koncentrál, a test lassú, nagyon lassú lesz, alig tud mozdulni. Lassacskán azonban az elme visszahúzódik, mivel a test már tudja, hogy mit kell tennie. Kezdetekkor az elme mindig jelen van. Amikor először csinálsz valamit, ne gondolkozz rajta. Próbálj meg emlékezni arra, hogy hova kell lépni, milyen ritmusban, stb. Eleinte minél pontosabban kell megfigyelni és leutánozni azt, amit mutatnak, nem azon gondolkozni, hogy mit miért csinálsz. Ezzel le lehet gyozni az elmét és el lehet sajátítani az alapokat. A miértek azok után jönnek, miután a test már magától végzi a saját dolgát. Ez egy egyetemes út - harmóniába hozza az elmét és a testet, egységet teremt belül.
Ha nem használod az elmédet a gyakorlás alatt, a tested egyre könnyebb lesz. Itt van ez a kávé. Amikor iszom, nem gondolkozom azon, hogy hogy csinálom - egyszerűen csak iszom. Egyszerre tudok inni és más dologgal foglalkozni. Ilyenkor kapcsolat van a testem és az elmém között.

AM: Mi a kapcsolat Ön szerint az Aikido és a meditáció között?

J.R: Az Aikido meditáció mozgásban, nem ülő meditáció, mint pl. a zen. Szerintem az ülő meditáció sokkal nehezebb, mint az Aikido. Amikor mozgunk, a test friss és erős, ami visszahat az elmére. Viszont ha a testünk gyenge, és ezt tovább fokozzuk ülő meditációval, a negatív gondolatok - depreszszió, kétely, ... - sokkal könynyebben beférkőznek. Ha a test egészséges és erőteljes, a tartásod egyenes, az elméd tiszta lesz: depressziótól, rossz hangulattól mentes. Ettől lesz energiánk és ki-nk.
Néha én is végzek ülő meditációt. Szeretem ezt is, mert nyugton tudok maradni. A fő különbség az Aikido Útja és a Zen Út között az, hogy míg a zen gyakorlásakor befelé figyelünk, magunkkal vagyunk elfoglalva - a szem zárva, a testtartás megfelelő legyen -, addig az Aikido kapcsolatteremtés: uke és tori (támadó és védő - a szerk.), test és elme között.

AM: Melyek az Aikido tanulásának lépcsofokai?

J.R: Mikor önállóan már megy egy mozdulatsor, utána a páros gyakorlatokban mutatkozik meg igazán, hogy miért fontos, hogy a kezet és a lábat így vagy úgy tartsuk. A test tudni fogja, hogy mit kell tenni és a megértés is mélyül. Az elején az Aikido alaptechnikái arra valók, hogy kifejlesszék a test helyes egyensúlyát. Ez az első lépés. Amikor ez már megy, persze nem tökéletesen, de azért működik - amikor tudjuk koordinálni a mozdulatainkat úgy, hogy végig egyensúlyban maradunk (úgy értem fizikailag, nem érzelmileg és intellektuálisan), akkor jön a következő fokozat: hogyan mozdítsuk ki a partnerünket az egyensúlyból. Amikor az uke elveszíti az egyensúlyát, ez egy új helyzetet eredményez, mert mi is kibillenünk saját egyensúlyunkból, amit ismét meg kell találnunk. Ez még mindig az Aikido kezdete.
Lassacskán az érzelmi reakcióink is kezdenek beleszólni. Érzelmileg kibillenünk: harcolunk, félünk, megijedünk az eséstől, veszélyérzetünk támad. Egy idő után azonban ez is elmúlik.
Ha nem tudjuk az alapokat, nem leszünk képesek megtanulni a "titkos" technikákat sem. A legmagasabb szintű technikák nem mások, mint az alapok legmagasabb szintű végrehajtása. A mai edzésen direkt próbáltam a haladókat kimozdítani érzelmi egyensúlyukból, azért mondtam nekik szinte mindenre, hogy nem jó, teljesen másképp kell csinálni. Ennek az volt a célja, hogy rávilágítsak arra, mennyire fontos a bázis, ebben is benne vannak az igazi "titkok". A haladók sokszor nem szeretnek bázist gyakorolni, mert azt hiszik, hogy ezen már régen túl vannak. Aki komolyan zenél, az sem hagyja ki a gyakorlás elején az ujjgyakorlatokat, skálákat.
Magasabb szinten ha viszszatérünk a bázishoz, egy újabb rétege tárul fel az alapoknak. A gyakorlás alatt egyre mélyebben értjük meg, hogy mi miért működik, hogy mi magunk hogy működünk fizikailag, érzelmileg és gondolatilag. Nagyon érdekes azt nézni, ahogy a kezdők dolgoznak. Pontosan ugyanazt próbálják leutánozni, amit mutatok nekik. Sokszor ez hiányzik a haladóknál, akik azt gondolják, hogy ezeket már mind tudják. Egy kezdő nem tudja, ezért néz, figyel és megpróbálja. Minden edzés más, minden alkalommal ébren kell lenni és figyelni. Amikor új csapattal találkozom, akkor ugyanazt mutatom a kezdőknek is mint a haladóknak. A kezdők sokkal nyitottabbak.

AM: Mi van akkor, amikor az egyik ember bizonygatni kezdi a másiknak, hogy ő a jobb, a magasabb fokozatú?

J.R: Ez nem természetes. Tanulunk, edzünk, jobbak akarunk lenni. A fokozat semmi, nagyon relatív dolog. Mivel nem vagyunk tökéletesek: hibázunk, de azért vagyunk a dojo-ban, hogy tanuljunk, nem azért, hogy azt bizonygassuk, hogy jobbak vagyunk a másiknál. Én is hibázom, tehát el kell fogadnom, hogy mások is hibáznak. Ez nem fontos, a fontos az, hogy keményen gyakoroljunk, figyeljünk arra amit csinálunk.
Az Aikido budo, a tanulás útja, nem pedig egymással való harc vagy hadviselés. Élveznünk kell a gyakorlást és egyre természetesebbé kell válnunk. Ha mindig rejtegetjük azt, amit nem tudunk, akkor senki sem tud segíteni.

AM: Hogy nyilvánul meg a jin és a jang a tatamin?

J.R: A világegyetemben minden jinből és jangból áll. Semmi sem tisztán az egyik vagy a másik. Amikor uke vagy, kezdetben jang erőt képviselsz, amikor tori, akkor pedig jint. Technika közben létrejön a kapcsolat és az uke jinné, a tori janggá válik. Ez mindig változik. Ha létrejön a kapcsolat, létrejön a harmónia is. Az embereknek meg kell érteniük, hogy ezt az elvet a mindennapi életbe is át kell vinniük. Ha ott ezt nem értjük meg, akkor a dojo-ban sem működik és fordítva. Mozgás és stabilitás, dojo és a mindennapi élet - ez is jin és jang. A kettő kapcsolatára és egységére kell törekednünk.

AM: Köszönjük a beszélgetést!

(K.G.)