Ueshiba Morihei & Ueshiba Kisshomaru

Írta Stanley A. Pranin
Fordította Matkó Péter
Forrás: http://kihon.aikido.org.hu/
(Aiki News #96, Nyár/ősz 1993)

Ueshiba Kisshomaru Kyoto prefektúrában, Ayabéban született 1921. június 27-én, mint negyedik gyermeke és harmadik fia Ueshiba Moriheinek. Az Alapító ebben az időben családjával az Omoto-kyo Központ közelében lakott Ayabéban, ahol aktív résztvevője volt a vallásnak. Ezen kívül még Morihei oktatott néhány tanítványt is az otthonában lévő kis dojoban, ami Ueshiba Juku-ként ismert. Itt történt, hogy a híres Daito-ryu tanító, Takeda Sokaku velük töltött néhány hónapot 1922-ben. Kisshomaru Senseinek még vannak gyermekkori emlékei az aikido történetének erről a színes periódusáról.
Morihei Sensei Tokióba költözött családjával 1927-ben, ahol Kisshomaru nagyjából befejezte általános tanulmányait. 1983-ban megkérdezték egy interjúban, hogy mikor kezdett harcművészeteket gyakorolni, így válaszolt: "Van egy japán közmondás, ami azt mondja, 'A boltosfiú egy templom mellett szútrákat fog énekelni tanulás nélkül is.' Ily módon, már elkezdtem a gyakorlást amikor gyermek voltam, bár még nem tudtam róla... 1936 körül már kötelességem lett kard ukemit csinálni??? apámnak, mikor bemutatót tartani ment. Gyakoroltam egy kevés kendot... és [még] régi stílusú Kashima Shinto-ryu-t." Már a Morihei publikálta 1938-as Budo oktató kézikönyvben Kisshomaru feltűnt sok képen, mint az ukéje.
A középiskola befejezése után a jelenlegi Doshu beiratkozott a Waseda Egyetemre, ahol közgazdaságtani diplomát szerzett 1942-ben. Ezekben az időkben, a második világháború korai napjaiban az Alapító, aki visszavonult Ibaragi prefektúrába, megbízta Kisshomarut a Kobukan Dojo vezetésével. Abban az időben a dojoban szinte nem voltak tanítványok, így Kisshomarunak nagyrészt csak adminisztratív kötelezettségei voltak. 1942-ben fogadták el az "aikido" szót hivatalosan a névszabványosítási politikának megfelelően és utána támogatta a Butokukai az aikidot. Mindamellett, hogy a háborús erőfeszítések miatt alig volt tanítvány, a dojo épülete fizikai veszélyben is volt Tokió bombázása miatt. Egy alkalommal, amikor még a Waseda Egyetem tanítványa volt Kisshomaru, néhány szomszéd segítségével éppen hogy sikerült megmentenie a dojot a leégéstől a tűzpusztított Shinjuku területén.
Rögtön a háború vége után minden harcművészet gyakorlását betiltotta a Szövetséges Hatalmak Főhadiszállása és Kisshomaru megnyitotta a dojo kapuit néhány száz embernek, akik otthontalanul maradtak a pusztító konfliktus nyomán. Ebben az időszakban megosztotta idejét Tokió és Iwama között. Amikor a gyakorlást nem hivatalos alapon újrakezdték Tokióban, néhány tanítvány részt vett, míg a legtöbb ember fő gondja egyszerűen csak a túlélés volt. De 1948-ra megalapították a Zaidan Hojin Aikikait, a Kobukai Alapítvány jogutódját, és apránként a dojo felvirágzott.
Felességgel, két gyermekkel, és számos éhes uchideshivel, akiket etetni kellett, Doshu abban az időben teljes munkaidőben dolgozott egy értékpapír társaságnál és mellette aikido órákat tartott reggel és este. Apja Iwamába húzódva oktatott néhány közeli tanítványt, köztük Saito Morihirot. Amint Tokióban lendületbe jött a gyakorlás, Kisshomaru erőfeszítéseinek egy részét arra irányította, hogy azokkal ismertesse meg az aikidot, akiknek majdnem teljesen ismeretlen volt ez a művészet. A fő fordulópont egy nagy demonstráció volt a Takashimaya Áruházban 1956-ban, ahol először dolgoztak idősebb instruktorok az Alapító val. Kisshomaru megjelentette első könyvét, alkalmasint Aikido címmel 1957-ben, és több mint 20 másik követte szabályos időközönként. Az aikido növekedése folytatódott rendületlenül és dojok bújtak ki a városokban és iskolákban egész Japánban. Az aikido név kezdett ismertté válni a japán közvéleményben, akik most már legalább mint harcművészetet tudták azonosítani azt.
A következő fő lépés az aikido elterjesztésében a Japánon kívüli területek voltak. Kisshomaru fiatal tehetséges tanítókat kezdett külföldre küldeni dojokat alapítani, habár Tohei Koichi megelőzte, és magától utazott az Egyesült Államokba, először 1963-ban. Élénken emlékszem amikor Doshu órát tartott a YMCA-ban Los Angelesben az első turné alatt.
A 60-as évek közepére már nagyszámú tanuló tolongott az Aikikai Hombu Dojo szőnyegein, rengeteg külföldivel együtt, akik özönlöttek Japánba, hogy az aikido Mekkájában eddzenek. Az Alapító , jóllehet most már többnyire Tokióban volt, a nyolcvanas éveiben járt, és Kisshomaru és Tohei Koichi voltak a meghatározó egyéniségek a dojoban. 1969 után, O-Sensei halálát követően az új Doshu és Tohei között, aki az oktatócsoport vezetője volt, fokozatosan nőtt a nézetkülönbség, és az utóbbi 1974-ben elhagyta a Hombut, hogy saját iskolát alapítson.
A 70-es évek közepére az aikido elérte azt a pontot, amikor Doshu és az Aikikai idősebb shihanjai úgy érezték, hogy az idő megérett a "Nemzetközi Aikido Szövetség" megalapítására. Nemzeti szövetségek ismertek voltak számos országban, és az átfogó szervezet a Zaidan Hojin Aikikai vezetése alatt állt. Doshu elfoglaltabb lett mint valaha, kötelezettségei elvitték sok városba az Egyesült Államokban, Európában és még Dél-Amerikában is.
1977-ben Doshu Aikido Kaiso: Ueshiba Morihei című rég várt könyvét kiadta a Kodansha, és ez az általánosan leghitelesebbnek elismert munka apja életéről. Ezenkívül ekkortájt kezdték fiát, Moriterut úgy emlegetni mint a "Harmadik Aikido Doshu"-t. Ez a folyamat máig is tart, ahogy a fiatalabb Ueshiba kötelezettségei növekednek a majdani örökléssel kapcsolatban.
Doshu aikido megközelítése hangsúlyozza a lágy, körkörös mozdulatokat. Egyszer azt mondta nekem, hogy keresztnevében a "maru" karakter jelképezi a az aikido technikák "körkörös" lényegének nézetét. *** Filozófiai kifejezésekkel, Doshu kifejezően összegezte gondolatait az apja által megalkotott művészetről ezekkel a szavakkal: Az aikido mozdulatai tökéletes összhangban vannak a lélek mozdulataival. Ha valaki spirituális dolgokról beszél vagy arról, hogy elereszti ellenfelét anélkül, hogy fasírtot csinálna belőle miután leütötte és megrugdosta, az nem túl meggyőző. Az aikidoban a testet és a lelket erősítjük lágy mozdulatokkal, amik harmóniában vannak a természettel.
Doshu rendkívül aktív maradt, és gyakran tart bemutatókat mind Japánban, mind pedig külföldön. Rendszeresen tanít az Aikikai Hombuban 3 napot hetente, és ha hinni lehet a híreknek, egy új könyvön dolgozik, amely személyes vallomás lesz az ő aikido filozófiájáról.

[***: Régi japán szokás szerint az örökös neve -maru vagy -maro megjelöléssel végződik. Kisshomaru a harmadik fiúgyermek volt a családban, de születésekor már egyik bátyja sem élt (valamilyen járvány vitte el mindkettőjüket 1920. nyarának végén). Talán óvatosságból Kisshomaru eredetileg a Koetsu nevet kapta, és csak később kapta meg az örökösnek járó nevet. Testvérei: Matsuko (1911 -- ?), Takemori (1917. július -- 1920. augusztus), Kuniharu (1920. augusztus -- 1920. szeptember). A fordító megjegyzése.]

Könyvek & írások