Interjú Georg Meindllel (I.) - 2001

(Autorisiertes Interview für das TaiChiOnline@InsideMagazin)
Készítette: Radanovic. M. Rado - 2001. augusztus 28.
Fordította: Polgár András
Forrás: http://members.liwest.at/momo_rad_online/interview_hr_meindl.htm

TaiChiOnline: Georg Meindl (4. dan Aikikai) 1957-ben született. A Linzben működő Dojo Ishidori - Aikidoschule Steingasse vezetője és az ASKÖ aikidó oktatója.
Tisztelt Meindl Úr, engedje meg számunkra, hogy a kínai Tai Chi Chuan tanárainak nevében köszönetünket fejezzük ki, azért, hogy dojoja otthont adott nekünk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy dojojában Tai Chi Chuant gyakorolhatunk, és különösen örülünk annak, hogy a mi két iskolánk a jövőben egymással, egy dojoban gyakorolhatja a budót.
Kérem, mesélje el nekünk, hogyan kezdett el aikidózni!

G. M.: 20 évvel ezelőtt a katonai szolgálatom alatt az egyik bajtársammal nézeteltérésbe keveredtünk. Ez a kettőnk között létrejött konfliktus sajnos verekedésbe torkolt. A megfigyelők között volt egy bajtársunk, aki aikidós volt. A küzdelem után megszólított és javasolta, hogy kezdjek el aikidózni. A válaszom az volt: "Tudom, hogy védjem meg magam, minek kellene egy iskolában tanulnom, hogy hogyan küzdjek helyesen, ha ezt a küzdelmet amúgy is megvetem!"

TaiChiOnline:Mi volt aztán a különös motívum, ami az aikidó elkezdéséhez vezette?

G. M.: Az aikidóka válasza! "Az aikidónak nincs köze a küzdelemhez!". Erre a szolgálati időm leteltével azonnal el is kezdtem az aikidó edzéseket és csak sokkal később ismertem fel az aikidó esszenciáját, amely szerint az aikidó ténylegesen a "küzdelem nélküliség".

TaiChiOnline: Hogyan nézett ki az első edzés, egyből el tudta kezdeni a "helyes aikidó" gyakorlást?

G. M.: Az első benyomásoma következő volt: "Ez az egész őrültség, ez a harcművészet nem lehet hatékony." Ez a benyomásom aztán persze megváltozott. Az évek hosszán kersztül folytatott edzések során az ember lassan megérti, hogy legbelül a kardművészet van elrejtve. Az ember kezdi megérteni, hogy az aikidó tulajdonképpen a leghatékonyabb harcművészetek egyike. A hosszú évek ellenére nagyon megörültem, hogy ez a "titok" bizony rejtve van úgy, hogy az ember nem tudja első pillantásra felismerni. Hiszen miért is kellene ezt gyorsan felismerni tudni! Az alapelv mindig ugyanaz, a "kardot nem kivonni". Persze az embernek először ehhez egy "kardot" kell megszereznie. Haszontalan az erőszakoskodás, de ha nincs is "kardunk", vagyis megfelelő eszközünk, akkor értelmetlen is.

TaiChiOnline: Adódott valamilyen egész különösen nehéz időszak, amelyet át kellett vészelnie eddigi aikidós életében?

G. M.: Igen, volt néhány fázis. Az aikidó kezdetekor ott van a lelkesedés, ez a fázis három évig szokott tartani. Néhány embernél ez a fázis kicsit rövidebb, másoknál hosszabb. Ezután mindenkinek döntenie kell, budoka lesz vagy sem. Ezen az úton járni nem könnyű lehetőség. A döntés sem könnyű, mert ez egy őszinte választ kíván Önöktől. Budot akarnak tanulmányozni, vagy teniszt szeretnénk játszani. A mi társadalmunkban általában, amit az ember rendszeresen fogyaszt, ahhoz nemsokára hozzászokik. Ekkor kezd a lelkesedés eltűnni. Ha ez a lelkesedés már nincs jelen, akkor az ember egész egyszerűen vált, megváltoztatja a munkáját, az emberek elválnak... Akkoriban elhatároztam, hogy nem váltok. Tudni akartam, hogy mi történik, ha a három év után, egész egyszerűen tovább gyakorlom az aikidót. Így budókává váltam.

TaiChiOnline: Ha élne O-sensei, akkor mely kérdéseket tenné fel neki?

G. M.: A kérdésem az lenne, hogy nem forogna-e a sírjában, ha megfigyelhetné, hogy mivé változik a világ.

TaiChiOnline: Sokan azt gondolják, hogy O-sensei egy kedves öregúr volt, azonban a fiatalkori fényképeken való megjelenésén az tűnik fel, hogy nagyon szigorú lehetett. Mi erről a véleménye?

G. M.: O-sensei arról volt híres, hogy negyvenéves koráig nem aikidót, hanem aikibudót tanított. Csak ezután kezdte el az aikidó kifejlesztését. Japán egyik leghíresebb budokája volt. Még a császár is érdeklődött iránta, ő Japánban egy kulturális emlékmű volt, és jelenleg is az. E nélkül jószerivel alig alapíthatta volna meg magát az aikidó iskoláját. Ha valaki aikidózik, akkor megpróbálhatja azt a hasonló utat bejárni, amit Ueshiba, tehát mondjuk először harcossá válik. O-sensei egy nap elérte a satoriját (megvilágosodását, ahogy nevezzük), amikor rájött, hogy ha az erősebb akarsz lenni, akkor a rossz úton jársz. Ennyit most az ő fejlődéséről... Ez az életút még napjainkban sem teljesen érthető, ha megvizsgáljuk Tada Sensei, Chiba Sensei életútját vagy a saját életutunkat. Mindenki számára szabad választás, hogy melyik úton szeretne járni... Először megpróbálhatunk "legyőzhetetlennek" lenni, de ha eztán rájövünk, hogy ez a rossz út, akkor ennek az útnak valójában nem is kellett volna megtörténnie. Ekkor egy átváltozás zajlik le.

TaiChiOnline: Meindl Úr, bemutatná, mi az Aikidó?

G. M.: Az aikidó egy budó. A budó együttélést jelent. Az ember nem élhet úgy együtt, ha kölcsönösen nem mond soha semmit a másiknak. Éppúgy nem lehet együtt élni, ha szűntelenül egymás ellen harcolunk. A dolog így hangzik: élni és élni hagyni és örülni az életnek. Tovább folytatva a gondolatot: valahol van egy kapu, hogy ha ezen egyszer átléphetünk, elérhetjük az élet esszenciáját. Ezen a kapun átlépni, megegyezik a budó útjával.

TaiChiOnline: Mondhatjuk, hogy az Aikidó a tökéletes ember keresése?

G. M.: Az aikidó az emberben lévő "isteni" keresése.

TaiChiOnline: Mi az Aikidó filozófiai összegzése?

G. M.: Minden, amit idáig a budóról meséltem. Az élet esszenciájának keresése. Oly sok küzdősportfajta van, amelyek csak gyakorlatorientáltak. Csak jujutsut oktatnak, ez az eszköz a cél érdekében. Ekkor felmerül egy kérdés: "Hogyan is tudom a másikat valóban legyőzni?" Annak is egy lehetőségnek kell lennie, hogy formáljuk az életét, nem pedig szétzúzzuk azt. Mindenkinek szabad döntése, hogy a dolgok után jár e vagy nem, és nem is tesz kifogást ez ellen. Az ember egyszerűen csak élhet ugyan! De különböztessük meg azért magunkat ebben az esetben az állatoktól. Zabálni és meghalni, egy élet szeretet nélkül, ennyi lenne az egész?

TaiChiOnline: Tudna nekünk többet mesélni a kiről?

G. M.: A ki (kínaiul: chi) az "isteni" része a dolognak. Ha ön felemeli a kezét, ehhez ki-re van szüksége, ami egyfajta életerő. Ez nem csak a nyers izomerő, ami felemel egy kart. Mert ha az ember meghal, akkor nem tudja felemelni a kezét, annak ellenére, hogy az izomtömeg némi ideig még mindig rendelkezésre áll. A keresztények ezt léleknek hívják. Oly sok különböző kapcsolat és definíció van erre az életerőre. Minden vallásnak, minden filozófiai irányzatnak megvan a saját magyarázata erre. De itt (az aikidóban) sem vallásról, sem filozófiáról és nem is magyarázatokról van szó. Itt inkább a "látásról (tudatos érzékelésről)" van szó. Nem Istenre gondolok, én most az "isteni"-t értem. Ha az ember az "isteni"-t látja, akkor tanulhat tőle.

TaiChiOnline: Milyen fontos a Budo, mint út, az aikidóban rejlő belső átalakulásban?

G. M.:Ez az átalakulás nem megy egyik napról a másikra. Minden szakaszonként történik, és eközben sok munkát kell elvégezni. Egyik tanárom mondta egyszer nekem: "Hét évig kell az aikidót gyakorolnod, hogy elfelejtsd, hogy egyszer küzdeni tanultál. Aztán újabb hét évnek kell eltelnie, hogy ezt a felismerést magadévá tud tenni. Csak ezután kezdhetsz bele egyáltalán az aikidó gyakorlásába."

TaiChiOnline: A gyakorlás nem megy tanár nélkül ugye?

G. M.:Ez nehéz kérdés. Nehéz az is, hogy jó tanárt találjunk. Van egyfajta kölcsönös kapcsolat a tanár és a diák között. A tanár tanítványok nélkül nem tud továbbfejlődni. Ha azt mondjuk "onegaishimasu" a gyakorlás kezdetekor, akkor azt mondjuk: "hagyd, kérlek, hogy tanulhassak tőled"!

TaiChiOnline: Jó tanárnak tartja Ön azt, aki csak vezet, vagy inkább azt, aki a tanítványokat merev szabályokkal és ellenőrzéssel tartja pórázon?

G. M.: Amennyire az eddigi a tanításokat megértettem, lényegében arről van szó, hogy nekem, tanárként, a tanítványomat addig kell eljuttatnom, hogy a végén önálló legyen. Ami azt jelenti, hogy egy napon a tanulónak függetlenné kell válnia tőlem. Az embernek nem szabad a tanárát az örökkévalóságig másolnia. Az egyetlen, amit én nekik felkínálhatok, az, amit minden apa a gyermekének felkínál. Segíteni tudok neki, ami által, egy napon elhagyhatja a fészket.

TaiChiOnline: O-sensei hangsúlyozta: "ichi go ichi e", ami kb. annyit jelent, hogy újra és újra úgy kell végrehajtanunk a technikákat, mintha most lenne az első és egyetlen alkalmunk rá. Miért is ez a tökéletesség, ha nincs is tulajdonképpen küzdelem?

G. M.: Így van! Ez az alfa és az omega. Harcművészet, egy fogalom, amit már mindig csak ugyanazokkal a betűkkel írunk le, és mégis nagyon gyakran, különösképpen itt, nyugaton rosszul értünk meg. Mi is egy művészet? Engedje meg, hogy a szamuráj példájával magyarázzam el. Például, ha akkoriban harcba küldték, azt mondták neki: "Ez az utolsó harcod. Csináld jól, még akkor is, ha eben a harcban meg is kell halnod!" Itt nyugaton ezt azért könnyű félreérteni. Vagy engedje meg, hogy nekünk nyugatiaknak egy különös hasonlattal magyarázzam. Ismert vagyok a tanítványaim körében, hogy néhányszor furcsa hasonlatokkal próbálok meg valamit elmagyarázni (nevet). Tegyük fel, hogy Ön szerelmes lesz, és szexuális kapcsolatba kerül. Van egyáltalán szebb dolog annál, ha valaki a partnerével, akit teljes szívéből szeret, a szexuális aktus örömeit élvezi? De, ha valamelyikünk azt gondolja, hogy ez az élmény, annak ellenére, hogy a legszebb volt, amit az életünkben megélhettünk, talán "az utolsó alkalom" volt? Kérem, ne értsen félre, most nem feltétlenül a legrosszabb variációra gondolok. Nem. Milyen gyakran fordul elő például, hogy a partner korán elhagyja a házat, hogy nagyon gyorsan csak egy doboz cigarettát hozzon, és soha nem tér vissza... (nevet), csak a visszatérés után mondhatjuk, hogy nem ez volt az utolsó alkalmunk. Ha az ember elintéz valamit, közömbös, hogy mit, mindig ezzel a beállítottsággal kell megtenni. Csak így tartható a "figyelem" egységesen, csak ebből lehet majd valalmi.

TaiChiOnline: A budo újra és újra egy új esély megadását jelenti Önnek?

G. M.: Mindig kell új esélyt adni! Ha nem vagyok erre kész, akkor rossz úton járok. Az élet mindig újra és újra ad egy új esélyt. 43 éves vagyok, nem túl idős ahhoz, hogy az ember az átlagos élethosszát akár 80 évre tegye gondolatban. Mégis sok barátom ma már nem él. 18 000 km-t stoppoltam a Szaharán keresztül, voltam Guatemalában egy polgárháború alatt. Az egészet nem azért éltem túl, mert olyan jó vagyok. Az élet újra és újra egy új esélyt adott számomra. Nem mindig rózsás a helyzet, és az élet tud egynéhány kelepcét is állítani. Hogy ezeken a csapdákon át tudjunk lépni, sok szerencsére is szükség van. Eddig mindig szerencsém volt. Ha egy katona elhagyja az otthonát a háborúba vonulás miatt, akkor szilárdan meg van győződve arról, hogy ő minden bizonnyal túl fogja élni. Azt gondolom ez egy óriási tévedés. Ebben az esetben az ember soha sem tudhatja, hogy vajon túléli e.

TaiChiOnline: A budóval ellentétben ott van a verseny. Azon a véleményen van, hogy a versenyben az új esély megadása nem létezik?

G. M.: Abszolút! A kard alapelve szerint egy küzdelemnek akkor van vége, ha a harcosok egyike meghal. Itt nincs új esély. Ha a budót nézem, akkor minden nap egy ugynevezett "shiai"-ban (küzdelemben) van részem, minden nap a sajátom és mások egójával kell megküzdenem, és a "kardot" a hüvelyében kell hagynom. Ha a "kardot" nem húzzuk elő, akkor a másik kap egy új esélyt.

TaiChiOnline: Ez azt jelenti, hogy az aikidó technikái azért vannak, hogy az emberi test változásait támogassák?

G. M.: Mindig nagyon nehéz ezeket a dolgokat meghatározni. A definíciók, még ha mi nyugatiak erre esküszünk is, elég gyakran összezavarnak. Hallunk egy szót és rögtön különbözőképpen értelmezzük, egész speciálisan igaz ez a japán kifejezésekre. Mégis, nekem nincs különbség a szellem és a test között. A változás, ha egyszer megtörténik Önnel, kihatással lesz éppúgy a szellémére, mint a testére. A ki..., engedje meg mégegyszer, hogy visszatérjek az "isteni" értelmezéséhez. A gnosztikusok erről ezt mondják: "Isten nem azért lett Isten, hogy Isten legyen." Az "isteni" olyan hatalmas, hogy nem lehet semmit kezdeni vele, ha mi az emberi szintünkre akarjuk lehozni, és ha ezt, az emberi gondolkodásmóddal kompatibilis definíciókkal próbáljuk elmagyarázni. Az "isteni" alapelvek láthatók, de ha nem látjuk, akkor nem értettük meg őket. Manapság számtalan könyv szól a kiről, ha megtehetnénk, hogy elovasnánk az összes könyvtárban fellelhető anyagot, az egész értelmetlen lenne, ha nem értenénk meg.

TaiChiOnline: Mi változik meg az emberi testben, ha ezeket a technikákat tökéletesen végrehajtja?

G. M.: Először az emberi szellem változik meg. A szellemi változáson keresztül létrejön a testben is a változás. Ez a cserekapcsolat csak egyszer adódik és sem többször, sem kevesebbszer nem történik meg.

TaiChiOnline: Gondolja, hogy az aikidó pozitívan befolyásolja az ember egészségét?

G. M.: Igen és nem! Ez úgy van, ha az ember jó aikidót gyakorol, akkor nem sérülhet meg. Ha csak kicsit megfigyeli, ahogy néhány tanárunk mozog, akik részben már 80 felett járnak, ahogy a szőnyegen tevékenykednek, megállpíthatja, hogy ezek az "öreg urak" még sokkal agilisabak, mint néhány tizenéves aikidós. Ha a technikákat rosszul végzik, akkor ez lehet káros. Nagyon sok tanár sajnálja minden elvesztegetett idejét, amikor rosszul gyakorolt. O-sensei maga, nem volt túl öreg (Japánban a nyolcvan év nem idős kor). Egyszer azt mondta, hogy akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor egy sósvízivó versenyen részt vett. Amennyire én tudom O-sensei veseelégtelenségben halt meg. Ez a fiatalkori hibája valószínűleg nem tett jót neki.

TaiChiOnline: Az elmúlt időben nagyon sok szemináriumon vett részt. El tudná mondani, kik voltak a mesterek közül a legnagyobb benyomással Önre?

G. M.: Na igen, minden mester hangsúlyozott egy részletet, ami őt az életútjában formálta. Hogy csak néhányukat említsem, például Tada mester tett nagy benyomást rám. Ő alig múlt 70 éves és egyre inkább csodálatos élmény őt aközben látni, amilyen energiával, sármmal a fiatal aikidósainkat tanítja. Vagy Tamura mester, ahogy az ultimativ kardot hangsúlyozza. Minden mesterről lenne mit mesélni...

TaiChiOnline: Tudna Ikeda mesterről mondani valamit?

G. M.: Ikeda mester számomra az egyetlen ismert tanár, aki oktatási rendszert hozott létre, hogy mi európaiak könnyebben megértéshez juthassunk. Ehhez tudni kell, hogy a japán oktatási stílus a szavak nélküli tanítás! Az ember másolja a tanárt, azáltal, hogy másolja őt, a technikával kiváltja magából a megértést. Ez nemegyszer jó is lehet, de a nyugati embernek kell a szó, magyarázat nélkül nem megy nekünk. Ez az alapja annak, hogy az én oktatási rendszerem néhol kapcsolatban van Ikeda mesterével.

TaiChiOnline: Chiba Kazuo Shihan (8. dan Aikikai) egy interjúban mesélt a különös találkozásáról Wanggal, a kínai tai chi mesterrel, Tajvanban. Wang mester meghívta őt, hogy mutasson be néhány aikidó technikát. Ezt Chiba Shihan azonnal egy küzdelemre való felkérésként fogadta el. Wang elfoglalt egy sumó birkózók által használt pozícióra emlékeztető helyzetet, és kinyújtva tartotta a kezeit. Néhány percig semmi sem történt. Aztán Wang mester el akarta lökni őt, erre Chiba Shihan tai szabakit (testtel való változtatást) és egy kote gaeshit (csuklóra irányuló technikát) hajtott végre, ekkor a kínai mester csuklójának reccsenése hallatszott. Annak ellenére, hogy valószínűleg megsérült, Wang mégis rámért egy lökést a Shihanra, ekkor Chiba senseit, elmondása szerint oly módon megtaszították, amit még soha nem élt át. A harcot csak ekkor, néhány tanítvány közbelépésével, akik között néhány aikidós is volt, állították le. Ezt a történetet hogyan kommentálná?

G. M.: A mesterem, Ikeda Sensei, Tada Sensei tanítványa volt. Kettejük között szinte apa ás fia kapcsolat volt. Tada és Chiba sensei egy generáció. Ikeda Senseinek eltört mindkét keze. Az egyiket Tada Sensei törte el, a másikat Chiba Sensei. Ez abban az időben történt, amikor ők is még csak egyfajta fejlődésen mentek keresztül és akkoriban rettegett harcosok voltak. De azt gondolom, hogy Tada és Chiba mesterek mára megváltoztak. A történethez csak annyit tudok mondani, hogy ma már nem törnek el kezeket és Ikeda mester sem tör el sehogysem egyetlen kezet se... (nevet).

TaiChiOnline: Mit gondol a Tai Chi Chuanról?

G. M.: Jól ismerem a kínai Tai Chi Chuant. Magam is néhány évig oktattam, a Yang stílust... Nem csak egészségmegőrzés céljából. A Tai Chi Chuan először is egy harcművészet, ami nyugaton kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert. Egyszer megkérdeztem a tanáromat, vajon a Tai Chi Chuan és az Aikidó nem ugyanazok-e? A válasza a következő volt: "Ugyanazok!". Én is ezt gondolom, bizony ugyanarról van szó.

TaiChiOnline: Mondhatnánk, hogy az Aikidó és a Tai Chi Chuan ugyanattól az anyától származik, csak más apáik miatt különbözőek?

G. M.: Nem, azt gondolom, minden harcművészet gyökerei azonos "esszenciát" tartalmaznak. A különbség, hogy minden tanár egy kicsit különböző képpen tanít, de a gyökerek csak egyek lehetnek.

TaiChiOnline: Használta az aikidót bármikor is a dojón kívül igazi küzdelemben?

G. M.: Már lassan 20 éve oktatok aikidót, anélkül, hogy egyszer is használnom kellett volna valódi küzdelemben. A harcot mindig, már csírájában elfolytottam. Ez a módja. Remélem, hogy ez így is marad.

TaiChiOnline: Van a városunkban olyan harcművész, akit Ön nem tudna legyözni?

G. M.: Erről még soha nem gondolkoztam, de az gondolom, ez teljesen lényegtelen kérdés.

TaiChiOnline: Mondhatjuk, hogy ha valaki a kinai Tai Chi Chuan harcművészetét gyakorolja, aminek alapelvei ugyanazok, a "wu wei" (nem harcolni), tehát nem versengeni (persze ha az ember helyesen gyakorolja), akkor legyőzhetetlenné válik? A mottó után pontosabban: "Ahol nincs támadó, ott győztes sincs!"?

G. M.: Ahogy eddig megértettem, itt nem arról van szó, hogy más harcművészeket legyőzzünk, vagy más iskolákat sértegessünk. Inkább abban látható az egész értelme, hogy egymással a budót gyakoroljuk. Minden iskolából, amelyek nem budót tanítanak, hanem csak harcot, eléggé kiábrándultam. De ilyen az élet, nekik is igazán megvan a joguk ehhez. A legyőzhetetlenséghez pedig annyit mondanék, hogy az ember soha nem legyőzhetetlen. Egyet soha nem szabad elfelejteni, az embernek túléléshez van szüksége tudásra, ez több mint egy harcművészet ismerete. A legyőzhetetlenséget nem versenyeken méretik meg. Egy eddig még sosem legyőzött harcosnak csak egyszer kell figyelmetlenül az utcán áthaladni, ha nem vesz észre egy autót, akkor tulajdonképpen legyőzték. Én egy harcos vagyok, csak az alapelvekért harcolok, amelyek a családom és az életem. Ha egy is ezek közül fenyegetve lesz, akkor harcolni fogok érte, mert én viselem érte a felelősséget.

TaiChiOnline: Milyen jövőjét látja a linzi aikidónak és az aikidónak a világon?

G. M.: Remélem, hogy hozzátehetjük ahhoz a részünket, hogy kevesebbet harcoljanak a világon. A világ sokkal értékesebb annál, hogy szétromboljuk, és nem is feladatunk, hogy ezt megtegyük.

TaiChiOnline: Ön szerint mely tulajdonság a legfontosabb, aminek egy aikidókát formálnia kell?

G. M.: ...a szeretet. A harcművészet szeretet nélkül nem harcművészet. Meg kell különböztetnünk magunkat azoktól a harcosoktól, akik nem harcművészetet gyakorolnak. El kell döntenem, hogy budót gyakorlok, vagy csak harcolok. Ha a budót választom, akkor a szeretet egy szilárd alkotórésze lesz az életemnek. Ha a harcra gondolok, akkor gyorsan arra is gondolnom kell, mennyi szenvedéssel is van ez összekötve. Nézzen csak meg egy képet Palesztiniából, síró anyák, nonszensz...

TaiChiOnline: Az interjú végén még arra szeretném kérni, hogy magyarázza el nekünk az "atemi"-t (életpont támadását), ami a Tai Chi Chuan titkos írásaiban is megtalálható, és zárásként mondjon néhány szót a verseny és az aikidó kapcsolatáról.

G. M.: Az atemi az "ai uchi" keretein belül (együttes találat) hajtható végre. Ebben az esetben, ezt a szabályt alkalmazva, kivétel nélkül, nincs lehetőség védelemre. Ha "ai uchit" hajtok végre (mindkét fél számára végzetes, együttes találat) és ezen nem az aikidót értem, csak az előző lépcsőfokát, akkor teljesen végrehajtom az atemit, mialatt az ellenfél azonos időben szintén atemit hajt végre. Ebben az időpontban az élet elpusztulhat, vagy súlyosan megsérülhet. Ez ellentmond az aikidónak. Az aikidóban azt az életpontot fenyegetjük, amelyre az ellenfél reagál, es ekkor az aikidótechnika alkalmazható. Ezekből az életpontokból sok van, hozzáteszem, én nem ismerek "titkos" életpontokat. Mindenki tanulmányozza az akupresszúrát használó masszázst, hogy ebben fejlessze megértését. De ha valaki egy ilyen pont elleni támadást intéz, akkor nem egyszer egy hatéves gyerek ereje szükséges csupán, hogy egy felnőtt férfit azonnal megölhessen. Ha "ai uchit" hajtunk végre, akkor három féle "programozott" lehetőség adódhat. 33,33 % esély van rá, hogy a végén Ön életben marad, és az ellenfele meghal. Az ellenfelének 33,33 % esélye van, hogy a végén ő marad életben, és Ön nem és még mindig 33,33 % a valószínűsége, hogy Ön és az ellenfél nem maradnak többé életben. Mely bank adna Önnek 33,33 % biztonságra hitelt?

TaiChiOnline: Meindl Úr, köszönöm a magam és a TaiChiOnline@InsideMagazin olvasóinak nevében az erre a beszélgetésre rendelkezésre bocsátott időt...

G. M.: Én is köszönöm Önöknek!

Copyright(c) 2007. Aikido Meishin Association Sopron. All rights reserved.