Interjú Georg Meindllel (III.) - 2010

Készítette: Radanovic. M. Rado (http://www.taichiverein-linz.at) - 2010. április 20.
Fordította: Gárdos Zoltán
Forrás: http://www.taichiverein-linz.at/aikidomeindliv.html

Georg Meindl (5. dan Aikikai) 1957-ben született és a linzi Aikido-Dojo-Steingasse (ISHIDORI- dojo) tulajdonosa.

4 éve 2006-ban beszélgettünk utoljára. Eljött az idő, hogy a BUDO mélyebb rétegeibe is betekintsünk. Köszönöm, hogy ismét időt szakítottál ránk.

1) Egy kívülálló számára az Aikido inkább táncként hat, mint küzdősportként. Használhatók egyáltalán az Aikido technikái valódi küzdelemben?

G.M.: Attól függ, hogy milyen szinten gyakorolunk. A "Ko-Tai" szint statikus és blokkolható. "Ju-Tai"-ban az ember már mérlegeli az összetalálkozás helyét és idejét. Az "Eki-Tai"-ban, annak erőltetése nélkül, létrejön a forma. A "Ki-Tai" már egyfajta "érzelmi intelligenciával" rendelkezik és a forma többé nem megállapítható. Mindig a forma követi a funkciót, funkció nélkül ugyanis egy forma sem életképes.
Egy küzdelemben a túlélés alapját "Ai-Uchi"-nak nevezzük. Ez együttes találatot, ütést jelent. Arra a hozzáállásra kell gondolni, hogy nem az életemért küzdök, hanem megpróbálom az ellenfelemet magammal vinni a halálba. Ha sikerül az "Ai-Uchi"-t megvalósítanom és még mindig életben vagyok, akkor talán az ellenfelemet is megajándékozhatom az élettel. Ebben a szellemben gyakorolva az Aikido inkább egy "harci stratégia" és egy látásmód/vízió (ennek fontosságára az interjú később visszatér - a szerk.).
A tánc szó nem zavaró, ha a kardok tánca vagy a kések tánca megfogalmazásban használjuk. Persze meg kell figyelnünk, hogy milyen korszellem uralkodik éppen egy adott társadalomban: a gyilkolás szó vajon tabu-e vagy sem. Hiszen mindenki az adott korszellem szerint gyakorol harcot/harcművészetet. Hiszen nem kell ölni akarni vagy erőszakosnak lenni ahhoz, hogy az Aikidot gyakoroljuk! Az igazi kérdés az, hogy az egyént meggátolja-e valami? A gát benne van-e, vagy csak a társadalomban? Ez azt a kérdést is felveti, hogy én hogyan viszonyulok a gyilkolás témájához, egyetértek vele vagy sem? Netán meglepődök, hogy ez a téma egyáltalán valamilyen formában felvetődik, például egy híradásban egy sajnálatos ámokfutás esetén. Ez komoly etikai kérdés!
Mindenesetre az Aikido munkában a harciasság szempontjából két alapelvető különbséget kell látnunk: néhányan szemmel láthatóan vagy rejtve, esetleg teljesen akaratlanul, de használjuk a könyököt fegyverként (atemi), néhányan pedig egyáltalán nem használják...

2) Mit várnak az emberek, amikor Aikidot szeretnének tanulni, és mit adhat nekik valójában az Aikido?

G.M.: Legtöbbször a jól megszokott szórakozást várják. Ez után már csak a tanáron múlik, hogy ezt engedi-e vagy sem. Az emberek alapvetően nem bolondok, csak túl jól eladják nekik a bolondságokat. Egyébként nem lenne a világ ilyen helyzetben, mint most. A kenyér és a cirkusz elbutít. Amikor nem lesz kenyér és cirkusz akkor válik majd a helyzet kritikussá. Akkor mindent a jogos düh fog kormányozni. A düh pedig sajnos mindent ismét elbutít. Ha nincsenek irányítva, akkor társadalomból azok az emberek kerülnek előtérbe, akik mindenben ellenséget látnak és mindent elpusztítanak.
Az Aikidoban az embernek ezért önnön butaságával kell foglalkoznia, hogy az egyén legalább némi függetlenségre tehessen szert. Az ember minél inkább át tud látni saját butaságán, annál inkább látja az összefüggést saját maga és - a némely esetben butító - korszellem közt. És így az egész egy kabarévá válik. Az ember egyik legnagyobb félelme tisztán látni és tisztának látszani. Vannak, akik szembe tudnak nézni ezzel a félelemmel. Ezeknek az embereknek kiváló lehetőséget jelent az Aikido. Ha az emberek szívéhez szólunk, akkor egy időre eltűnik a minket szétválasztó ostobaság. Hiszen ennek az ostobaságnak az egyik extrém eredménye a háború. Ki akarna máris meghalni? Éppúgy egy atombomba ledobását kimagyarázni próbálni is bolondság. Hasonlóan, mint építeni egyet. Viszont, ha valaki egy atombombával fenyeget, akkor nekem is részt kell vennem ebben az ostoba játékban és talán építenem is kell egyet. És ekkor újra "fellobban" az ostobaság lángja... Épp ellenkezőleg, együtt kellene önnön butaságunkat leépíteni.
Az Aikido nem szórakozás. Az Aikido az ostobaság megértése. Ennek a megértése egyáltalán nem népszerű, sőt nagyon is megerőltető. És a korszellem ismét a képbe került...

3) Az Aikidoban mindig a "Ki"-re hivatkoznak. Valóban létezik ilyesmi, vagy ez is csak egyfajta sablon, amit mi nyugatiak az ázsiai harcművészetekből veszünk?

G.M.: A "Ki" kifejezés japán írásjegyét egy gőzölgő kazánnak kell elképzelnünk és kb. erőt jelent. A probléma azzal van, hogy ezt valódi és nem ezoterikus erőnek hisszük. Szeretnék hinni valamiben, és ha igen akkor miben? Nyugaton mi már annyi mindenben hittünk és mindig csalódnunk kellett. Ezért megtanultunk saját magunkban hinni. De ha még saját magunkban is csalódnunk kell, akkor mi marad egyáltalán? A "Ki" megadja a lehetőségét annak, hogy összekapcsoljuk a hitet és a valóságot, mivel ez értelmet kölcsönöz saját és mások cselekedeteinek, vagy éppen elveszi ezt az értelmet. A "Ki" azonban nem vallás. Inkább azt mondhatnánk, hogy a "Ki" az értelemben való hit. A hitemmel álmokat válthatok valóra. Milyen erősen hiszek? Magamban, a barátságban, az önsajnálatban, a reménytelenségben, a fegyverekben... stb. azaz miféle hatalomban/erőben hiszek? Az erő, az értelem és a hit összetartozik. Ha a hitemet, az értelmemet elveszítem, akkor összedől a világom, oda az erőm. Mindenkinek szüksége van erőre az élethez, különben semmi víziója/elképzelése nincs. Elképzelések nélkül az ember az utcán találja magát. A probléma az, hogy azt hisszük az erőt, a hatalmat átengedhetjük másoknak. Így hatalmasságok uralkodnak rajtunk, mivel az erőt olyan emberek viselik, akiknek van víziójuk és erős a hitük, mindegy, hogy politikai, gazdasági, vagy vallási. Megvalósítanak valamit. Ezek az emberek a vezetők, ilyen a hatalom. A "Ki" azonban nem tűri az effajta értékelést. A "Ki"-t használni lehet, és az értelmet is használni lehet. És így visszajutottunk a butasághoz. A "Ki"-nek mindegy, hogy mit kezdünk vele, egyszerűen a rendelkezésünkre áll, mint a víz. Számára mindegy, hogy ezotériát, atombombát, vagy óvodát hozunk létre vele. A világegyetemnek teljesen mindegy, hogy kitör-e egy atomháború, ugyan úgy működik tovább. És fordítva, számunkra érdektelen hogy a világegyetem egy pár millió év múlva létezik-e még. Mivel nem tudunk ilyen távlatokban gondolkozni, nem érint meg minket, ezért még mindig azt gondoljuk, hogy a világegyetem körülöttünk forog. Nem akarunk igazi felvilágosodást, nem is volt soha ilyen, nem akarjuk a világegyetemet igazán megérteni. Csak használni akarjuk és azt, hogy szolgálatkészen kövessen minket. De a "Ki" soha sem fog követni minket, csupán a rendelkezésünkre áll. Hihetünk, amit akarunk, kölcsönözhetünk neki értelmet, ha úgy tetszik. Ebből következnek a cselekedeteink és a tagadásaink is.
A "Ki"-t leírhatjuk egyébként egyfajta személyes erőként is, amelyen dolgozhatunk. A személyes erőm megteremti az akaratomat és az akaratommal létrehozhatom a saját világomat. Ennek a világnak kell a világegyetemmel szemben helyt állnia. Ha úgy akarjuk, akkor a világegyetem egy művészi akarat, egy művészi erő. Ha egy atombombát építek, akkor használom ezt az erőt, ezeket a törvényeket. Ezért hangsúlyozta O-Sensei az "Ai"-t (szeretet, harmonia) a "Ki" előtt (Ai-Ki-Do). Hogy bánok ezzel az erővel? Hogy bánok ezzel a hatalommal, az akaratommal? Kinek, vagy minek kölcsönzök értelmet?

4) Úgy tűnik az Aikido különösen a nőket szólítja meg? Meg tudod erősíteni, hogy a nők számaránya magas az Aikidoban más harcművészetekhez képest? Miért gondolod azt, hogy a nők annyira vonzódnának az Aikidóhoz?

G.M.: Nem tudom, hogy tényleg így van-e? Talán. Egyszerűen megfogalmazva, a nők az érzéseiken dolgoznak, a férfiak, pedig a logikájukon. Egy harcművészet, érzelmek és lélektan nélkül nem létezhet, és természetesen logika nélkül sem, mert a fizika is szerepet játszik benne.
Az Aikidót a nők elsősorban az érzelmi intelligencia felől, a férfiaknak pedig a megértés, logika felől közelítik meg. A két dolog egyszer csak összeér, ez az a pont, ahol az aikido erő nélkül működik.
Egy nőnek rendszerint mindegy, hogy egy férfi életpontjait teljesen ki tudná-e iktatni vagy sem, csak ezért nem kezdene el Aikidozni. Ezt a lehetőséget, aztán, mellékesen megtanulhatja, ha akarja. Egy nőnek a szépség, a könnyedség az önállóság, a fontos. Egy jellem szavahihetősége és annak felülvizsgálata fontos számára. Ezt az életörömre lehet alapozni, és ezzel értelmet nyer számára a gyakorlás. Az Aikido az emóciók konfrontációja, ezek kezelése. Egy férfi ennek megtapasztalásához, csak az után jut el, hogy a logikát magában átgondolta. Hasonlóképpen egy nő akkor talál érdekesnek egy logikát, ha az illeszkedik az érzésekhez. Ez így természetes, ha általánosságban beszélünk nőkről és férfiakról.

5) Az Aikido gyökerei - ha jól tudom - a Budo harci (sokszor nagyon is erőszakos) ágához nyúlnak vissza. Mi vette rá O-Sensei Ueshibát, hogy elhagyja ezt az utat és egy erőszak nélküli harcművészetet hozzon létre?

G.M.: Az Aikido csak akkor erőszakmentes, ha erőszakmentesen gyakorolják. A formák megtévesztőek. Én például nem próbálok meg csak úgy elkapni egy öklöt, hogy aztán egy leszorítást végezhessek. Ez nem működik. De ha véletlenül felém lendül egy ököl, akkor létrejöhet egy leszorítás. Ehhez azonban komoly előtanulmányok kellenek. Először meg kell tanulni, hogy hogyan kell végrehajtani egy ilyet. De sokkal egyszerűbb gyilkolni, megsemmisíteni, végezni valakivel, mint egy vízióval rendelkezni és értelmet lelni abban, hogy ha elfogok valakit, akkor életben is hagyhatom. És így ismét a hitnél vagyunk. Lehetségesnek tartunk-e egy elképzelést (ami esetleg elsőre távoli)? Csak a funkció kevés egy embernek. Az emberek a hogyant igénylik és nem a mit. Az embereknek igényük van egy bizonyos formára. Itt kezdődnek a nézeteltérések is. A formák háborúja. Ha nem akarunk háborút, akkor erőszakmentesen kell ütés váltanunk. Ütésváltás nélkül viszont nem fog működni: fogat fogért. De a vízió az, hogy "veszteség" nélkül kell működnie.
Nincs értelme elnyomnunk az erőszakot magunkban, az erőszak megléte valójában természetes dolog, mivel: az univerzum tele van erőszakos dolgokkal, teljesen életellenes körülményekkel. Ha ezt valaki nem látja, akkor nem is akarja észrevenni. A lakható bolygók száma elenyésző, csillagok pusztulnak el és galaxisok ütköznek össze. Ha élni szeretnénk és az univerzum szépségeit élvezni, akkor küzdenünk kell, szükségünk van egyfajta erőszakra (akaratra) ezzel az erőszakkal szembe. Egy tsunami erőszakossága pl. halálos. Az erőszakmentesség azt jelenti, hogy közösen útra kelünk az univerzumban. Kitörünk önnön szűklátókörűségünkből, amitől szintén félünk, amivel egyre-másra pusztítjuk magunkat. Egy erőszakmentes harcművészet lehetőséget teremt számunkra, hogy kitörjünk a saját magunk ellen folytatott erőszak spiráljából. Körülbelül 8000 éve van civilizáció a Földön és mostanra teljesen globalizálódtunk. Válaszút előtt állunk. Egy szebb világot választunk vagy egy olyat, amiben félünk, még saját magunktól is. Nagyon kevés menekülési lehetőségünk van a globalizált világból. Minél globálisabb, annál szűkebb. Alapjában véve mindegy, hogy mit döntünk, mert így vagy úgy, de lesz valahogy. Csakhogy az így vagy úgy a legtöbb embernek kevés. Ezért kell lassan megértenünk hogyan is kell küzdeni. Az, hogy küzdenünk kell, már rég meg kellett értenünk.

6) Ueshiba Morihei valóban egy különleges, szinte "isteni" jelenség volt?

G.M.: Én nem voltam ott ezért nem tudok ehhez hozzászólni. Én csak a tanítványait ismerem. Azt mondhatom, hogy volt egy víziója és sok "Ki"-je hozzá. Különben nem lenne Aikido.

7) Milyen területeket emelsz ki a gyerekedzéseken?

G.M.: Nem tartok gyerekedzéseket. A játék és a szórakozás korában élünk. Az én Aikidom nem játék. Ezért nem oktatok gyermekeket. A gyerekeknek joguk van játszani, de ahhoz is joguk van, hogy olyan rendet tanuljanak, mint az összpontosítás és az önfegyelem. Ez azonban ellentmond a jelenlegi korszellemnek. Így a szülőknek némi előkészítő munkát kellene végeznie. Ezzel a témával nem foglalkozom mélyebben. Erre van egy edzőm. Csodálom őt, hogy ezekkel a feltételekkel is dolgozni akar. Én nem szeretném ezt csinálni.

8) Mi az "Awase"?

G.M.: Körülbelül azt jelenti, hogy a saját és a partner mozgásának összekapcsolása. A "Musubi" szót gyakrabban használják, mert ez a szó a szellemi kapcsolatból ered.

9) A legtöbb mester ritkán beszél O-Sensei technikáiról, de sokat beszél a gondolatairól és a filozófiájáról. Te mit gondolsz erről Georg?

G.M.: Azt, amit ők. Az embernek gyakorolnia kell és tapasztalatokat szerezni. Aztán saját álláspontot tud kialakítani a hallottakról. Mindenki a maga útját járja, de egy idő után ugyan azokat a tapasztalatokat szerzi.

10) Az igazi Budoban az ember nem szavakkal fejezi ki magát. "Akik túl sokat beszélnek, azokhoz a Jóisten nem kegyes." Mit jelent ez a mondás számodra?

G.M.: Hmm, mint ahogy korábban is mondtam. Gyakorolni kell és nem beszélni. Akik sokat jártatják a szájukat, azok nem gyűjtenek saját tapasztalatokat. Ők mások tapasztalatait gyűjtik be és azt hiszik, hogy tudnak valamit. Egy információs kalickában élünk, de az információ nem egyenlő a tapasztalattal, így tartanék az eredményétől. A halott tudás nagy kihívást jelent a valóságnak. A tapasztalatok nélküli emberek halott tudást ápolnak és elvonttá válnak. Elmélet és gyakorlat. Mindannyian rendelkezünk összegyűjtött információkkal, a törvényekkel. Mindenki azt mondja, hogy neki van az igazi információja. Ezeken az igazi információkon megy a veszekedés. Egymás társaságában kellene élnünk úgy, ahogy vagyunk. Így megtalálhatnánk a közös utunkat. De jelenleg nem akarunk ezen az úton haladni. Csak az összegyűjtött információk útján akarunk haladni és ezért különböző pártokra szakadunk. Sokkal őszintébb és tisztább dolog, ha a tapasztalatok útján járunk. Minden harcművészet közös fizikának és törvényeknek veti alá magát. Egy ütésnek nincs karaktere, stílusa. Különböző ütésfajták természetesen létezhetnek. Minden harcművészet tudja ezt, és a "tapasztalat teszi a harcművészt". A küzdelemben nincs hazugság, csak az igazán tiszta funkció élhet tovább. Minden harcos kap információkat, amelyeket felül kell vizsgálnia. Idősebb és tapasztaltabb harcosok által. De az információk és a tapasztalatok egyidejű összevetése halálos. Ha a világot az információ uralja, mint manapság, akkor csak idő kérdése, hogy a tapasztalat a fejünkre koppintson. Nem hagyhatjuk, hogy a tapasztalatok így letaglózzanak. A tapasztalatok útját kell járnunk és nem egy tapasztalat után feladni, mert így hibás információkhoz jutunk. A hibás információk pedig funkcionálisan ügyetlen formához vezetnek. Az ilyen formába vetett hitnek nagy ára van, ha a valóság ezt a formát egyszerűen megsemmisíti.

11) Mi a "Kiai" jelentése és gyakoroljátok-e az edzéseiden?

G.M.: Egy erőteljes kiáltást jelent. A harc előtt, közben és után. Szinte minden állat ismeri a "Kiai"-t még azok is, amelyek úgy csóválják a farkukat, mint egy kereplő. Arról van szó, hogy saját magamra és a másikra is fiziológiai hatást akarok gyakorolni. Igen, hellyel-közzel gyakorolok "Kiai"-t.

12) O-Sensei mindig azt mondta: "Milyen "Kiai" ez? Erősebb "Kiai"-t! Menj ki és a levelek essenek le a fákról!" O-Sensei "Kiai"-a megrezzegetette az ablakokat.

G.M.: A "Kiai" önbizalom. Ez a teniszben is jól megmutatkozik. Tapasztalataim szerint a nőknek több problémájuk van a "Kiai"-al mint a férfiaknak. Az ablaküvegekkel és a levelekkel nekem is problémáim vannak, és ökröket sem terítek le.

13) Mit gondolsz azokról a nőkről, akik egy harcművészetet szeretnének megtanulni?

G.M.: Szívesen dolgozok nőkkel. Ez az esélyegyenlőség egy olyan formája, amiben nem cserélünk szerepet. Mindegy milyen harcművészetről van szó.

14) Ugyanazt várod el egy nőtől az edzésen, mint egy férfitól?

G.M.: Igen.

15) Nem félsz megérinteni a nőket? És fordítva? A tanítványoknak van ilyen problémájuk?

G.M.: Nem félek. Csak azoktól a nőktől félek, akik azt szeretnék, hogy máshogy bánjak velük, mint a férfiakkal, vagy akik azt szeretnének, hogy férfinak nézzem őket. Így nem találom a hozzájuk vezető utat. A tanítványoknak is van talán ezzel problémájuk. Egy nőnek nem kell fájdalmat okozni, hogy megállítsam. Ezt meg kell tapasztalnia egy férfinak, különben tönkre teszi egy nő edzését. A férfiaknak meg kell tanulni, hogy visszaszorítsák az agressziójukat. Egy nő számára minden férfi nehézpáncélzatban van. A félelem pedig zavaró. A bizalom fontosabb és csak ezután jöhet az önbizalom.

16) A nők és a női test a harcművészetekben véleményed szerint?

G.M.: A harcművészetekben a nők nem az erotikán keresztül definiálják magukat. Ezt mindkét félnek meg kell tanulnia.

17) A nők és az ő különleges neveltetésük (szocializációjuk)?

G.M.: Nos, igen, ez egy probléma. A harcművészetekben meg kell szabadulnunk az előzetes képektől. A valós életben a nők és a férfiak harcolnak a pénzért és a megbecsültségért. Azok a nők, akik nem tanulnak meg küzdeni az erotikán keresztül keresnek egy védelmezőt. Van tehát választás.

18) A nők és, hogy a férfiak nem fogadják el őket?

G.M.: Mint mindenkinek, nekem is két lelkem van. Ezért vagyunk elsősorban emberek és csak azután nők és férfiak. Aki átlép az ember megfogalmazáson az rasszizmus felé lép, mindegy milyen formában teszi.

19) Elmennél egy magasabb rangú női Aikido mester edzésére?

G.M.: Természetesen.

20) Edzés közben érzel bizonyos hatalmat a nők fölött?

G.M.: Nem. Inkább attól félek, hogy ő ad hatalmat nekem, azzal, hogy saját magát nőként szemléli. Az ilyen nők aztán azt várják el, hogy mondjak le erről a hatalomról, ami azt jelenti, hogy legyek olyan amilyen nem vagyok. Egy ilyen képzetet ki kell javítani.
Továbbra sem tanultunk meg a társadalomban az erőszakkal bánni. Legszívesebben félrenézünk, lerázzuk magunkról vagy kiradírozzuk az erőszakot. Ez az adott pillanatban nagyon jól sikerülhet. Néhány embernek sikerül a tudatában leküzdenie az erőszakot. Ezek az emberek egy szent világban élnek és nem mennek ki az "utcára", mivel az éjszaka vagy akár nappal is az erőszak miatt ez lehetetlen. Az "utcák" már nem léteznek az ő tudatukban. Hiszen ők már lezárták az erőszakot. Ezért nincs is többé szükségük az erőszak elleni védelemre. Ezek az emberek szeretik felcserélni az erőszak és a betegség szót. Egy beteg embert meg lehet gyógyítani. Mivel az erőszak legtöbbször férfiaktól indul ki, ezért most a férfiakat szeretnénk meggyógyítani. Az egészben az a vicces, hogy ezután ezeket a "meggyógyított" férfiakat, és ha úgy tetszik, "meggyógyított" nőket küldik a "háborús övezetbe". Ezeknek a meggyógyított embereknek kell erőszakot alkalmazniuk. Mivel nekik megengedett, hogy lőjenek. Tulajdonképpen azt várják tőlük, hogy azáltal fejezzék be a háborút, hogy megszüntetik az erőszakot. Lehetőleg halottak nélkül. Logikus, nem? Aztán ha egy ámokfutást látnak egy iskolában, akkor meg vannak lepődve... Senki sem látta, hogy ez fog történni? Valaki nem vett észre egy embert, és nem gyógyítottak ki az erőszakból, és ha igen, akkor ki nem? És a médiában keresik a társ tettest...
A nők természetes módon tartanak az erőszaktól. Ez egy hatalmas félelem. Ezért vesznek részt olyan szívesen, az erőszak megszüntetéséért zajló játékban. Ez jelentős tényezővé teszi őket. Hiszen ők gyermekeket is nevelnek. Mármint ha egyáltalán van még hozzá kedvük. Ezek után kérdezzük csak meg a nőket, hogy szerintük ők a férfiak erőszakosságával jöttek a világra? Ha elég bizalmat építettünk magunknak, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy milyen sok nő fog igennel válaszolni. Itt valami akkor félrecsúszott. Ezeknek a nőknek azt szuggeráljuk, hogy joguk van egy erőszakmentes élethez, amiben az erőszakot meg lehet szűntetni, ahelyett, hogy megtanulnák kezelni az erőszakot és azt, hogy hogyan adhatják tovább ezt a tudást a gyermekeiknek.
Szeretünk új szavakat alkotni. Gyorsuló világ, fekete pedagógia, szétszakított család, viselkedésében kreatív, csak hogy néhányat említsek. Hagyjuk, hogy ezek az emberek a valóság esőjében álljanak, és új törvényeket alkossanak úgy, hogy még a régieket sem képesek betartani. Így lesz az erőszak úrrá rajtunk.
Nem, én nem érzek hatalmat egy nő felett sem. És nem is akarok ilyen hatalmat. Ha fél egy ütéstől, akkor meg tudom neki mutatni, hogy hogyan tud kivédeni, elviselni egy ütést. (Minden normális ember fél egy ütéstől.) Ha ez a dolog a helyére kerül, akkor elvész a hatalommal szembeni félelem. Lehetőség lesz az erőszak megszelídítésére, lehetőség lesz határt szabni az erőszaknak. Ehhez kellenek nekem jól működő eszközök. Nem lehet az erőszakot megszűntetni. Nem tilthatunk be egy vulkánt, viszont nagyon jól együtt tudunk vele élni. A félelemnek óvatossá kell tennie minket nem pedig megbénítania. Nem hazudhatunk a nőknek, hogy olyan jogokról beszélünk, amelyek semmit sem érnek. Ha tiszteletben tartom az erőszakot, akkor a nőket is tiszteletben tartom. Egy nőnek hatalmában áll engem egész életemre boldogtalanná tenni. Ezért talán meg kellene tanulnom ezzel a hatalommal bánni, ahelyett, hogy tudomást sem veszek róla.

21) Legtöbbször férfiakat választasz "uke"-nak? Ha igen miért?

G.M.: Egyformán választok. Ha az érzésen szeretnék dolgozni, akkor a nőkkel több lehetőségem van. Ők ezt gyorsabban megértik. Először az érzések gyorsaságától való félelmet kell megszüntetnem. Ha férfiakkal az egyensúly kibillentését gyakorlom, erős ellenállással dolgozva, akkor az "uke"-val hasonlóak a félelmeink. A férfiak, testfelépítésüknek megfelelően, erősebb atemit kapnak tőlem, mint a nők. Ilyenkor akár a levegő is kijöhet. A férfiak szívesen megedződnek ebben a dologban. Persze azon is múlik ez, hogy hol van éppen a súlypontom. Egy bizonyos szint felett persze ez már nem számít. Ott már a keménység, és a lágyság egyesül.

22) Mik a céljaid tanárként, mit szeretnél a tanítványaidnak átadni?

G.M.: Azt szeretném, ha lenne elképzelésük, víziójuk az életre, ha lenne hitük. Ne lehessenek az ostobaság áldozatai. Szedjék össze magukat és éljenek értelmes életet. Ne keverjenek össze egy délibábot egy vízióval. Teljes életet éljenek. És végül, de nem utolsó sorban, ne féljenek a félelemtől. A félelem egy természetes figyelmeztetőeszköz a veszélyre, csak nem szabad megbénítania. Aki víziót keres, annak nem szabad visszariadnia a kudarctól. A kenyér és a cirkusz kényelmessé tesz minket, de megfojtja a víziót. Ébredést kívánok nekik itt a világegyetemben és az ehhez szükséges erőt.

23) Gondolsz néha arra, hogy a stílusod egyre inkább közelebb kerül O-sensei stílusához?

G.M.: Véleményem szerint nem létezik olyan, hogy stílus, inkább olyasmi létezik, hogy karakter, jellem. O-Sensei erőteljesen visszaszorította az egóját a technikáiban. Úgy gondolom, ez tette Őt azzá aki. Tanítása az önmagunkon való fölülemelkedés. Én ezen dolgozom. De kis hal vagyok én még ehhez. Nem tervezem, hogy saját stílust alapítok. A kerek világ egészére szeretnék hagyatkozni. O-sensei azt mondta, hogy nem emberi, hanem isteni léptékben kell magunkat összemérnünk. Én is ezt a metaforát szeretném követni. Ennek az alapjait szeretném lerakni. Ez érdekel és nem egy Meindl-Ryu. Az én karakteremmel különben nem jutnék tovább. Ezt mondom a tanítványaimnak is. Aikidot kell nálam tanulniuk nem a jellemvonásaimat lemásolni. Azok, az enyémek.

Köszönet a beszélgetésért!

Copyright(c) 2007. Aikido Meishin Association Sopron. All rights reserved.