Iaidó

Az iaidó és jodó csoportunk bemutatkozása - Az iaidó jelentése és célja - Az iaidó kialakulása és alapgondolata

Iaidó

Az iaidó és jodó csoportunk bemutatkozása

2005. májusától a Budó mélyebb megértésének céljából Iaidót (a japán kard kivonásnak és ezzel egyidejű vágásnak művészete) és 2009. júniusától Jodót (a bot művészete a szamuráj kardjával párosítva) is gyakorlunk, szintén nagy hangsúlyt fektetve azok önfejlesztő oldalára. Ehhez a Muso Shinden Ryu Iaidó iskolát, a Shinto Muso Ryu Jodó iskolát és Jaff Raji mester útmutatásait választottuk.
Ezek a régebbi, klasszikus iskolák segítséget nyújthatnak a harc művészetének mélyebb megértésében, és betölthetik a mai Aikidot bizonyos értelemben jellemző réseket. Ezért jelentenek hasznos kiegészítést a haladó gyakorlóknak (jelentős szerepük van a mozdulatok finomhangolásában, az iaitó /gyakorlókard/ használatának érzése pl. nem engedi meg a figyelem legkisebb elkalandozását sem, az apró mozdulatok jelentőségét kiemeli a hatékony-gazdaságosság tekintetében, az alapelvek használatának hasonlósága szembeötlő az aikidóban, jodóban és iaidóban, ez pozitívan hat mindhárom "közegben" az egyén fejlődésére stb.). Nem célunk az aikidó mellett csupán egy újabb, karddal és bottal történő "technikai és mozgáshalmaz" elsajátítása. A gyakorlással célunk az, hogy újabb lehetőségeket leljünk önmagunk tökéletesítésére, amelynek jótékony hatása, bizton reméljük, hogy a mindennapjainkban és az edzéseken is tükröződik.
Természetesen ezek az ágazatok nem kötelezőek mindenki számára; ugyanakkor akadhatnak olyanok is, akik nem érdeklődnek az Aikido iránt, és csak ezeket vagy csak egyiküket kívánják gyakorolni az iskolán belül. Az Iaidó és Jodó edzéseken csak felnőttek vehetnek részt. Oktató: Polgár András (EBR Shoden). Szeretettel várunk minden kard és/vagy bot művészete iránt érdeklődőt.

Az iaidó jelentése és célja

Az iaidó, az egykori szamurájok fő tana, a kardrántással egyidejű vágás gyakorlata. Az iaidó a spontán és természetes mozdulatok művészete, amelyet egyedül, saját magunkkal szemben gyakorlunk, KATÁ-k (rögzített mozdulatsorok) formájában.
Az iaidó kifejezést, röviden, a kardrántás művészetének lehetne lefordítani. A kard kivonását (nukitsuke) az elképzelt ellenféllel szemben egy átmenet nélküli folyamatos mozgásban egy vagy több vágás (kiritsuke) vagy szúrás követi. Ezután a továbbiakban (chiburi) megszabadítjuk (szimbolikusan) az ellenfél vérétől a kardunkat és végül a pengét újra visszahelyezzük (noto) a kardhüvelybe.
Az iaidó ősi formáiban a kizárólagos cél az volt, hogy gyorsan, hatékonyan egy vagy több ellenfelet megöljenek, vagy legalább harcképtelenné tegyenek. A Muso Shinden Ryu Iaidóban napjainkban ezt az elképzelést más hozzáállás váltotta fel.
A kardot a személyes továbbfejlődés eszközeként használjuk fel. Az iaidó elsősorban egy mentális aktivitás, amely megköveteli, hogy a nyugalmat és koncentrációt, éberséget és tudatosságot az egyén, cselekvésében fejlessze és tökéletesítse.

Az iaidó kialakulása és alapgondolata

Tokugawa Ieyasu (1543-1616) a 17. század elejétől (1600 - sekigaharai csata, 1603 - Ieyasu shogunná válása) minden ellenségével szemben érvényesítette hatalmát és hosszú időre vége lett a Japánban zajló polgárháborúnak.
Az iaidó új formái és stílusai keletkeztek és keveredtek egymással. Csaknem mindegyik egy kiindulási szituáción alapult, amely abból állt, hogy valakit elküldtek egy másik helyszínre, hogy a házigazdát elfogja, vagy megölje. Gyakran megtörtént, hogy ezt úgymond nem hivatalosan, hanem a meglepetés erejét felhasználva tették meg pl. egy látogatás alatt. A vendég és a vendéglátó számára is veszélyes szituáció volt az, amikor a figyelmetlenség pillanatában egy hirtelen támadással járt valaki sikerrel, pl. a meghajlásnál, vagy a búcsúzásnál.
Abból a helyzetből, hogy eredetileg a felek egymással szemben ültek vezethető le az iaidó kanjija (írásjele).
A "suwaru" írásjegy annyit jelent, mint "ülni", vagy "ültetni". Ezt az írásjelet egyszerűsítették le később "iru"-vá. A "suwaru" első részének elhagyásán keresztül újonnan létrejött és manapság is használatos "i(ru)" annyit jelent, mint "jelen lenni", vagy "létezni". Az "ai" jel, az egymással szemben való üléssel összefüggésben hordozza jelentését.
"I-ai" kifejezést eredetileg tehát olyan technikák megnevezésére használjuk, amelyeket ülő (vagy térdelő) helyzetből kiindulva, vagy ezzel ellenkezőleg állásból hajtanak végre.
Napjainkban a következő jeleket használjuk:

	I(ru) - jelen lenni, létezni
	AI - figyelni, hozzá idomulni, össze illeni
	DO - út, ösvény, tao

Sok régi technika először is csak rövid karddal (wakizashi) vagy hosszú tőrrel (tanto) volt megvalósítható, mivel a házakban, otthonokban a hosszú kard viselése nem volt megengedett. Később azonban áttértek a képzés alapjaiból kifolyólag, és mert az edzés mögötti alapgondolat is megváltozott arra, hogy a technikákat hosszú karddal gyakorolják, továbbá arra is, hogy napjainkban a kardot kizárólag csak az edzés céljaira használják.
Az "iai-jutsu"-ban, amely valós harci szituációk karddal történő elintézésére alakult ki, máshogy tanították a rövid kardos vagy két kardot használó technikákat, mint az "iai-do"-ban. A kardművészet tanulmányozásának eredeti motivációja abban rejlett, hogy hatékony technikákat tanuljanak meg, amelyek gyors és biztos módszert jelentettek arra, hogy egy (vagy több) ellenfelelt megöljenek.
Az iai-do napjainkban az önnevelés és a személyes továbbfejlődés célját szolgálja.

Forrás: EnShiro Dojo Salzburg, fordította: Polgár András